Várnai Zseni: Csodák csodája

Tavasszal mindig arra gondolok,
hogy a fűszálak milyen boldogok:
újjászületnek, és a bogarak,
azok is mindig újra zsonganak,
a madárdal is mindig ugyanaz,
újjáteremti őket a tavasz.

A tél nekik csak álom, semmi más,
minden tavasz csodás megújhodás,
a fajta él, s örökre megmarad,
a föld őrzi az életmagvakat,
s a nap kikelti, minden újra él:
fű, fa, virág, bogár és falevél.

Ha bölcsebb lennék, mint milyen vagyok,
innám a fényt, ameddig rámragyog,
a nap felé fordítnám arcomat,
s feledném minden búmat, harcomat,
élném időmet, amíg élhetem,
hiszen csupán egy perc az életem.

Szeretném, ha minden álmom valósággá válna

Győri Szabó József énekel. 

*

Gyertya

Kis karácsonyfa gyertya.
Szép fehér.
Felül törött.
Talán semmit se ér.

A belén észrevenni már, hogy égett.
S én mégse dobom el mint semmiséget.
Nézem, elémbe állítom,
Majd a kezembe' forgatom.

A cirádáit, ferdeségét,
törött voltát, sok betegségét
mind tudom már,
mind ismerem.

Igénytelen, értéktelen.
Szépsége, ékessége, áranincs semmi.
Mégse dobom el.
Félreteszem karácsonyfára.

Majd a lángjába néz szemem,
s nem lesz nekem igénytelen, értéktelen.

Három fenyőfa

Három fenyőfa állt egy dombtetőn.
A legnagyobbik fa szép és egyenes volt, erős, messze nyúló ágai voltak. A kisebbik fenyő nem volt olyan terebélyes, de napról napra fejlődött és növekedett. A harmadik fenyő azonban igazán nagyon kicsi volt, vékony törzsű és egészen alacsony.
- Bárcsak olyan nagy és erős lennék, mint a Legnagyobb fenyő! - sóhajtotta ez a kicsike fa.

Nagyon hideg tél volt ebben az esztendőben. A földet belepte a hó.

AVE MARIA : Mercedes Bahleda & Ferenz Kallos

*

Johann Wolfgang von Goethe: A tündérkirály /  Erlkönig

Ki vágtat éjen s viharon át?
Egy férfi, lován viszi kisfiát.
Úgy védi, takarja: ne vágja a szél,
átfogja a karját: ne érje veszély.

„Fiam, miért bújsz így hozzám? Mi bánt?”
- Nem látod, apám, a Tündérkirályt?
Fején korona, palástja leng…’
„Fiam, ott csak egy ködfolt dereng.”

„Szép gyermekem, gyere, indulj velem:
Sok tarka virág nyílik a rétemen.

Adventre

Hozzád emelem a lelkem, Istenem, Reményem csak Tebenned, Jaj, meg ne szégyenüljek,
Ne gúnyoljanak ellenségeim.
Akik Téged várnak, meg nem szégyenülnek.
Lila szalaggal átkötött ezüstfenyő-koszorúcska, ijedten pislákoló pici lánggal, körülülünk, térdelünk, állunk, ezen a korán sötétülő, adventi (vasárnap) délutánon.
Akármilyen bágyadt is a lángod, a karácsonyest gyertyafényben úszó fáját idézed elém, s hálás vagyok neked.
Hálás, mert megállítasz.

Az igaz szeretet titkai