Vörösmarty Mihály: SZÉP HAJADON

Kisleány-seregben
Serdült hajadon
Jár szelíd örömmel
A zöld pázsiton.

Tűzve szög hajába
Van virágos ág;
Maga messze földön
A legszebb virág.

Még alig hagyá el
Bábjátékait,
Még alig felejté
Gyermekálmait.

Mint kicsin baráti,
Ártatlanka még,
De szemében új tűz
Bájvilága ég.

Lába, mint a szellő
Könnyüden lebeg,
Ah de keble néha
Lassan fölpiheg.

Vajh, ki bírja e szív
Első vágyait,
Tiszta gerjedelmét,
Sóhajtásait?

Vajh! kinek virít e
Mennyből szállt tavasz?

Vörösmarty Mihály: A GYÖTRŐDŐ

Hajt keservem, hajt az ínség,
     Hegyről völgyre tévedek,
Dúl belűl a nyugtalanság,
     És kivűl a vad szelek.

"Haj! hová mégy" így kiált föl
     Bennem egy bús gondolat:
"Hasztalan jársz: nem találhatsz
     Életedben jó utat,

Nem találod a valóság
     Száraz útján kincsedet
Melyet hímezett öléből
     Véled a remény szedet."

Hah! miként dúl ez szivemben,
     Mint emészt ez engemet

Vörösmarty Mihály: A TAVASZRÓL

Borzasztó télnek hidege már hátra nyomulván
     A Tavaszi kikelet jőve előre viszont.
Már szabadon folynak gödrökben a Patakocskák
     És örömébe danol a levegői madár.
Hangzik az erdő is, melyben szökdösve danolgat
     Sok nemü erdei kar és tavi tarka madár.
Az ligeten legelő nyáj is vigadozva szaladgál,
     Tölti hasát, hízik és mezejének örűl.
Végre a természet elvetvén téli ruháját
     Új bíborba borúl és kikeletre szorúl.

Vörösmarty Mihály: A SZERELMES

Hah kié vagy most, ki csak értem égél,
Életem, kedvem s örömim reménye?
Mért remegsz bágyadt szemeimbe nézni?
          Szómra felelni?

Nem; tovább így nem gyötör engem e kín,
Megvető szemmel soha látni nem fogsz.
Majd kemény mellvas födi bús szivemnek
          Gyenge hevültét.

Kard szorúl vesztet nyomozó kezembe,
Elvadúlt lelkem viadalt ohajtoz:
Ott jut a sok száz, sok ezer halálból
          Nékem is egy még.

Vörösmarty Mihály: A pókfi és szúnyog

A pókfi hálót szőtt magának a falon.
Körűle büszkén repkedett egy cincogó,
S csufolta a szorgalmas állat kis müvét;
Mivel belőle néhány gyenge szálakat
Kitéphetett. S már gondolá, hogy ő egész
Hálókat is fog eltapodni gőgösen.
Így új erőt vesz, csattogatja szárnyait,
És majd középig tolja döntő mellvasát.
De ott akadt: kicsiny párája nem birá
A nagy vitának tetteit, s midőn kevés
Váratra ismét hánykolódván még szorosb
Bilincsbe jutna, ím rohanva és sebes
Vágtatva jött már a hatalmas gyilkoló.