Szent Miklós püspök, a Mikulás névadója

Szent Miklós életéről igazán megbízható és tudományos életrajz nem létezik. A középkor egyik híres legendagyűjteménye, a Jacobus de Voragine által összeállított Legenda aurea (kb: Arany legenda) közöl róla egy legendás életrajzot.

Miklós gazdag szülők házasságából származott, apját Epiphanesnak, anyját Johannának hívták. Fiatalkorában is jámbor volt, szórakozás helyett inkább templomba járt - a legenda szerint.

Égi jel hatására lett Myra püspöke.

Myra

Jó püspöknek tartották Miklóst.

Részt vett a niceai zsinaton, és ott nem mutatkozott galambepéjű, jámbor és türelmes szent embernek: ellenfeleit felpofozta, a szakállukat tépdeste.

Legendája legrégibb rétegéhez tartozik az az elbeszélés, mely szerint megmentett három ártatlanul vádolt katonatisztet. Ezeket koholt vádak alapján bebörtönözték és halálra ítélték. Miklós azonban Nagy Konstantinnak megjelent álmában, és a katonákat megmentette a hóhértól.

Megszámlálhatatlan azoknak a történeteknek a száma, amelyek a segíteni siető Miklósról szólnak, különösen gyermekek esetében. Akad kózóttük egészen horrorisztikus is.  Az egyik szerint egy gonosz vendéglős elcsábított három iskolás fiút, majd megölte őket, és mint a húst szokás, só közé egy hordóba rejtette a holttestüket. Miklóst egy angyal figyelmeztette az esetre, mire ő megjelent a vendéglős házánál, föltámasztotta a gyermekeket és megbüntette a bűnöst.

 A legismertebb történet a következő: Miklós (Nikolaosz, Nicolaus) megtudta, hogy az egyik szomszéd nagy szegénysége miatt nyilvánosházba akarja adni három lányát. A következőképpen segített rajtuk: éjnek idején a nyitott ablakon át bedobott egy erszény pénzt, és így először a legidősebb, majd hasonló ,,égből jött'' segítségek után a másik két lány is tisztességgel férjhez mehetett.

A történetnek olyan változata is van, ahol szó sincs nyilvánosházról: a lányok nem tudták összeszedni a pénzt a férjhez menési adóra - ami a későrómai időkben valóban hatályban volt - és az a veszély fenyegetett, hogy pártában maradnak, sohasem tudnak férjhez menni.

Ez lehet a történet eredeti változata. Az is egy variáns lehet, ahol arról van szó, hogy az apa nagy szegénységük és tömérdek tartozásuk miatta egyik - vagy mindhárom - lánya eladását fontolgatja.

Mindegyik változatban Miklós pénze segíti ki a bajból a családot.

A Legenda Aurea ilyen képet fest Szent Miklós püspökről.Hogyan lett belőle kedves, ajándékosztó Mikulás?

Amikor hosszú öregség után 343-ban vagy 350-ben meghalt, a legendák szerint angyalok fogadták és vezették be a Paradicsomba.

Később még újabb történetek keletkeztek Miklósról - vagy újabb, már létező, és korábban mást hősről szóló történetek adaptálódtak Szent Miklós legendáinak körébe.

Egyszer megakadályozta egy igazságtalan halálos ítélet végrehajtását.

Egyszer a vidéken éhínség volt, Myra kikötőjében pedig gabonával megrakott, nagy hajók horgonyoztak, és rakományuk a császári tárházak feltöltésére volt szánva. A püspök tárgyalni kezdett a hajósokkal, és azt javasolta nekik, hogy minden hajóról csak száz mérőnyi gabonát adjanak a városnak, bizonyára nem fogják észrevenni a hiányt a császári ellenőrök. A kapitányok hajlottak a szóra, és átadták neki a kért gabonát, de amikor megérkeztek rendeltetési helyükre, a rakomány éppen annyi volt, amennyit Alexandriában behajóztak.

Egy másik történet a szent okosságát mutatja, aki egymaga játszva szembeszállt a felbőszült Diána vélt bosszújával. Történt ugyanis, hogy Miklós püspök kivágatott egy szent fát, amelyet a nép Diána istennő tulajdonának tartott. A bosszúért lihegő Diána robbanó keveréket készített, és az utazókra bízta, hogy vigyék el Myrába, s mint áldozati adományt ajánlják föl Miklós püspök jelenlétében a templomban. Miközben azok a tengeren voltak, Miklós megjelent nekik, és fölszólította a zarándokokat, hogy a veszedelmes folyadékot tartalmazó korsót vessék a tengerbe. Megtették, s mikor a korsó a vízbe került, tartalma fölrobbant, és lobogva égni kezdett a vízen. Ezzel kinyilvánult a tervezett merénylet.

Talán emiatt lett időnként a hajósok védőszentje is.

Szent Miklós ,,ökumenikus'' szent is, amennyiben segített az akkoriban nem kedvelt zsidókon is, amikor keresztények hazug módon vádolták őket. Így esett meg egyszer, hogy egy keresztény adósa volt egy zsidónak, de nem akarta megadni tartozását, sőt tanúk előtt vallotta, hogy már régen visszaadott mindent. Amikor bírósági tárgyalásra került a sor, a hazug keresztény megjelent egy vándorbottal a kezében, amelynek belsejét előzőleg kifúrta, és arannyal töltötte meg. Amikor esküt kellett tennie, átadta a botot a zsidó hitelezőnek, és megesküdött rá, hogy sokkal többet adott hitelezőjének saját kezébe, mint amennyivel tartozott. Utána pedig visszavette a botját. Miután a csel bevált, és megnyerte a pert, mint aki jól végezte dolgát, elindult hazafelé. Útközben azonban elálmosodott, ezért lefeküdt az út szélére, és elaludt. Egy arra haladó kocsi azonban átment rajta: elgázolta a csalót, és a kocsi kereke alatt eltörött a bot és előkerült a beléje rejtett arany. A zsidó hitelező visszakapta pénzét, de arra kérte Miklóst, gyógyítsa meg az elgázolt embert.

A tudományos kutatók ennél sokkal kevesebbet és egyszerűbb dolgokat tudnak róla. A szentek életével foglalkozó tudósok, a hagiográfusok kiderítették, hogy Szent Miklós legendájában van néhány olyan vonás, amelyeket más 6. századi szentektől vettek át és kölcsönöztek neki.

Kiderült, hogy legendája a 6. században keletkezett, görög kultúrkörben, és a következő történeteket tartalmazta: a három igazságtalanul vádolt katonatiszt története, a három szegény leány megsegítése, továbbá három halálra ítélt ártatlan tanuló és a matrózok megmentése.

Egy szent legendája részben kifejezi egy-egy szent tiszteletét, részben pedig oka a tisztelet további bontakozásának. Maga a legenda is él: alakul, fejlődik, főleg azáltal, hogy merít abból a gazdag motívumkincsből, amely nem a történeti szenttel, hanem a nép életével és a természettel van kapcsolatban. Myra városában és Konstantinápolyban Miklós püspököt a 6. században már tisztelték. Myrából és konstantinápolyi sír-templomából terjedt el tisztelete az egész görög, szláv illetve orosz egyházban. Kappadókia tartományának falusi templomaiban általában más szentek társaságában mint orvost, de legtöbbször mint a tengerészek védőszentjét ábrázolják.

A régi Oroszországban különleges tiszteletet tanúsítottak iránta: az ország fő patrónusa lett. Az ortodox egyház ma is nagyon tiszteli, az ikonosztázokon mindig megjelenik. Szibériában még a részegítő italokkal is kapcsolatba hozták a nevét, mivel a ,,nyikolitsza'' ige azt jelenti: leissza magát.

A latin egyházban -- a dél-itáliai területtől eltekintve -- lassan és később terjedt el tisztelete. A 9. században Rómában egy bazilikában és három kápolnában tisztelték. Németországba a 10. század végén került a Miklós-kultusz a görög származású Theofanu császárnő révén.

Franciaország és Anglia területére a normannok viszik a tiszteletet a 11. század végén. Ereklyéinek 1087-ben Bari városába történt átvitele Európa-szerte fölvirágoztatta a Miklós-tiszteletet. (Magyarországi tiszteletéről kimerítően ír Bálint Sándor Ünnepi Kalendárium c. művének I. kötetében.)

A késő középkor óta Miklós püspököt a tizennégy segítő szent közé sorolják. Számtalan templom, társulat és foglalkozás patrónusa (tanulók, gyermekek, leányok, hajósok, foglyok, pékek, kereskedők, gyógyszerészek, jogászok). A 11. században keletkezett a három megölt gyermek története, amit hamarosan dramatizálva is megjelenítettek. Az ártatlan gyermekek napján, december hatodika előestéjén előadott püspökjátékból bontakozott ki a közismert Miklós-est: a gyermekek meglátogatása, kikérdezése és megjutalmazása. A bizánci és a kopt rítusban temetése napját, december 6-át ülik ünnepként. Nyugaton a 10. század óta tartják ezt a napot.

A források egyértelműen arra utalnak, hogy tisztelete Magyarországon töretlen volt. Egyes kutatások szerint a Miklós helynevek és a templomok a keleti egyház térítő tevékenységéhez köthetők, ezt azonban egyértelműen nem lehet bizonyítani. Mindenesetre a középkorból adatolható, helynévvé nem vált templomainak száma meghaladta a 250-et. Ünnepét, december 6-án, már Szent László I. törvényének 38. cikkelye a kötelezően megtartandók közé sorolta.

Szent-László I. törvénykönyve. A bécsi udvari könyvtár XV. századi codexéből

A bari zarándokhely Magyarországon is ismert volt: 1307-ből való az első olyan adat, amely Bariba történő zarándoklatról ad hírt. A távoli kegyhely felkeresése ebben az esetben egy gyilkosság miatti vezeklés része volt. A Szepességben Henricus Bank kioltotta Arnold fia Thydricus életét, penitencia végett először Rómába, Bariba majd Compostelába kellett zarándokolnia. 1344-ben Piast Erzsébet, Károly Róbert özvegye járt a helyszínen, és szokásához hűen gazdag adományban részesítette a kegyhelyet.

 Azt a mai napig nem tudjuk, hogy pontosan mikor vált szokássá az ajándékosztás. Egyes források szerint a szent halála után az emberek utánozni kezdték Miklós tettét, bizonyos ünnepnapokon, majd halálának napján, december 6-án ajándékokat adtak barátaiknak, természetesen titokban. Mások arról tanúskodnak, hogy először francia apácák ajándékozták meg a gyermekeket Miklós neve napján, úgy 1100 körül. A szent ünneplése és a személyéhez kapcsolódó ajándékozás végül a 16. században terjedt el, és Európa országaiban különböző változatok figyelhetők meg, igaz, hogy az ünnep középpontjában mindenhol a gyermekek álltak.

 A német hagyományok ismertek egy bizonyos Knecht Ruprechtet is, aki még az ősi mondavilágból származott, és aki alapvetően zord külsővel rendelkezett. Alakja legtöbb helyen összeolvadt Miklóséval, de van adat, hogy a püspök szolgájaként a gyerekek riogatásában lelte örömét. A német népszokások Szent Miklósa a jutalmazása mellett büntetett is: a jókat ajándékokkal halmozta el, míg a rosszaknak vessző, virgács járt osztályrészül. Ez utóbbiak kirovásánál mindig a szolgája volt a végrehajtó.

Knecht Ruprecht a krampusz őse.

Knecht Ruprecht

Magyarországon a Mikulás szó 1856-ból maradt fent először. Valószínűleg a személyéhez kapcsolódó ajándékozás szokása sem lehetett sokkal régebbi, kialakulása a városokban történt. Az ünnepnek azonban lehettek előzményei, hiszen a középkorban a diákok Miklós napja környékén sajátosan szórakoztak. Maguk közül püspököt választottak, akinek mindenki engedelmességgel tartozott. Ehhez kapcsolódott később, hogy a fiatalok házról-házra járva ijesztgették az embereket.

A magyar hagyományban megfigyelhetők cseh és szlovák szokásokra utaló elemek is. Ilyen például a Svety Mikulás, akit északi szomszédaink szintén a Kisjézus előhírnökének tartanak. A Vasárnapi Újság egyik 1884-es száma is erre utal:

"Örömnapjok van a gyermekeknek, mikor jön a Mikulás. Hetek óta azzal csitítják, azzal biztatják, azzal fenyegetik őket. Pedig csak előhirdetője nagyobb örömöknek."

A Mikulás általában két kísérővel érkezett: egyikük a krampusz (ördög), másik pedig az angyal. A krampusz feladatát az ijesztgetés és a büntetés tette ki. Rémisztő, ugyanakkor tréfás figura, emiatt igen népszerűvé vált.

Ilyen ördög jellegű alak volt a krampusz.

Az ajándékozás szempontjából a régi Mikulás még a hatvanas és hetvenes években sem volt annyira bőkezű: a jutalom ezüstpapírba csomagolt dió, mogyoró, édesség, gyümölcs, vagy nagyon jó gyermekek esetében (néha) kisebb játékszer volt. A Mikulás a Kisjézussal ellentétben a gyerekek számára teljesen kézzelfogható, hiszen a csomagokat zsákban, puttonyban maga vagy a szolgája hozta, éjjel ők tették az ablakba vagy a tűz mellé kitett cipőjükbe. A lábbeliket a gyermekek gondosan kitisztítják, és az ablakpárkányra teszik, mivel a magyar Mikulás nem repül, és nem a kéményen át érkezik.

 Amerikában a Santa Claus kapta meg ezt a nemes szerepet.

Santa Claus

Santa Claus nem a német Sankt Nicolausból származik, hanem a holland Sinterklaas eltorzított változata, kultuszát a holland telepesek terjesztették el.

Sinterklaas

 Sinterklaas eredetileg inkább manóhoz hasonlító, vicces, kedves figura volt. A többi Mikulással ellentétben lovon jár.

 Santa Claus végül december 6-ról átkerült közvetlenül a karácsonyhoz, ebben döntő szerepe volt Clement Clark Moore versének, a Szent Miklós látogatásának. Ez 1823. december 23-án jelent meg, és pillanatok alatt hatalmas népszerűségre tett szert.

 A képi világot a Moore versét illusztráló Thomas Nast teremtette meg, majd az alakot 1931-ben az egyik üdítőgyár karácsonyi kampánya alakította át. A korábban viszonylag tarka Santa Claus két alapszínre - a fehérre és a vörösre - redukálódott, vaskos termetére pedig rövid, piros, fehér szörmével szegett kabátot és buggyos piros nadrágot kapott. Ezt a mindenki által ismert figurát aztán a popkultúra, a mozi és a reklámok tették szinte halhatatlanná.

Publikáló: L.N.Peters