Tukudides - Csatlós András: A hőség

Tüzes kemencében lépegetek,
Egyfolytában szidom a meleget.
Ózon földközelben és izzadok,
Hőség van és becsukott ablakok.

Menekülne, aki tud, de merre?
Ráült a forróság az emberre,
De dolgozni kell, élni, remélni,
Délben a napszúrásától félni.

A dinnye megfőtt, élvezhetetlen,
A napizzása már embertelen.
Vizet osztanak, van hol hideget,
Viseljük a trópusi meleget.

A szőlő megtűri, már opálos,
Minden kisült, s a sugárzás káros.
Télen fáztam, most itt a nagy meleg.

Tukudides - Csatlós András: Nyár

Lázasak a mezők.
A szántóföld szőke.
Izzó gömbként a nap
Őrködik fölötte.

Kiégett a fű is,
Víznektárra várva
Nyári nagy melegben
Száraz a ruhája.

A fák koronája
Melegtől megtépve.
Lóg a levél rajta,
A gyümölcsét féltve.

Péter-Pál már elmúlt,
Aratnak a földön.
Megállásuk nincsen,
Dőljön kalász, dőljön!

Foltosak a ruhák,
Tenger izzadástól.
Meleg az ásványvíz,
Nem ízlik, mint máskor.

A városi házak
Hőséggel dacolnak.
Eresz reménykedik,
Lesz dolga maholnap.

Csatlós András / tukudides: BOLDOG KARÁCSONYT!

Viszi a téli szél
A hófellegeket.
Én az Úrtól várom,
Most a szeretetet.

Betlehem estjében
Üres még a jászol,
De eljő a kis Ded
Közel a Karácsony.

Feléd, nyújtja kezét
Ember: Segíthetek?
Ne utasítsd Őt el,
Hisz Ő a szeretet!

Mester! –Kérdék egykor-
Mi a parancsolat?
„Szeressétek egymást,
Mint tenmagatokat.”

A teremtmény önmagát
Igencsak szereti.
S betevő falatját
Remélem, megleli.

De nemcsak kenyérrel
Éldegél az ember.
Szóval, öleléssel,
Búval, türelemmel.

Csatlós András / tukudides: Tél

A fekete felhők
Meghozták a havat.
Nyikorogva sírnak
A talpaim alatt.

Hullik, hullik, hullik,
A szél meg csak rakja,
Bokorra és fára,
Vagy csak az aszfaltra.

Mintha meszelnének,
Szép lesz a természet.
Fehér paplan fedi,
Falut, várost, rétet.

Az utat kotorják,
A szorgalmas kezek.
Morogva szidják a
Havat és a telet.

A lombok helyén most
Hópihék csücsülnek.
Kárognak a vajuk
Befedték a födet.

Szeretem a telet!
Hóval fedett tájat.
A befagyott folyót
Havas fenyőfákat.

Csatlós András / tukudides: Karácsonyi nyár

Hófödte a hegycsúcs,
Mező alszik talán.
Jön már a karácsony
A télnek derekán.

Csúszik a csodaszán,
Vontatják szarvasok.
Szeretet ünnepe
A télben felragyog.

Zord, hideg az idő,
Sétálnak a fagyok,
Az ünnepi asztal
Dugig van, rogyadozz.

Didergünk és fázunk,
Várjuk a Karácsonyt.
Elfeledve azt is:
Betlehemben „nyár” volt!

Zöldellt még a határ,
A juhok legeltek.
Mikor a pásztorok
Kis Jézushoz mentek.

Itt most nincs forróság,
A szívben van meleg,
Mint kályhában a tűz:
Lélekben - szeretet.