Dr. Bartanusz Attila: Előre nézek most

Az élet szép tud lenni, ha széppé tudjuk tenni,
Bátorság kell hozzá, hát bátornak kell lenni.,
Te mondtad: mindenkinek megvan a saját keresztje,
Mindenkinek más jut a múltjából keserűn eszébe.

Valahol most igazad volt, ne e sebeket nyalogassuk,
Előre tekintve a jövő hívó szavát halljuk,
Ebben a jövőben kellene helyet találni magunknak,
Tudni kell, érezni, hogy tavasszal újra virág nyílhat.

Most már nemcsak tudom, de akarom is a virágot,
Szeretném boldogan, karommal ölelni a világot,
A világot ölelve, vágyón téged is ölelnélek, szeretve,
Előre nézek most, a jövőt tekintem, mindent feledve.

Dr. Bartanusz Attila: Neked adnám…

Sápadt mosolyával elköszön a Hold, megvirrad,
Átadja a helyét a melegítőn érkező Napnak,
Elköszön a Hold szomorú fényével, elindul,
Aztán félősen, megverve – a Nap felé fordul.

Kérdezne, ha tudna, választ úgy sem kapna, ez a sorsa,
Biztos szívesen maradna, újra delin, visszafordulna,
Újra letekint a rideg, zimankós tájra, búcsúzik,
Én sokkal szomorúbb vagyok, hiszen ő az estével érkezik.

Este majd újra jő, fényével betakarja a rideg világot,
Engem itt talál szomorún, úgy ahogy eddig látott,
Itt talál, s neki küldöm majd esti, riadt fohászom,
Neki küldöm sóhajom, hisz a kedvest, most sem látom.

Dr. Bartanusz Attila: Ma megint

Néma fehérséggel dermesztő hideggel terpeszkedik a január,
Fehérségével mindent megtisztítva, újra áhitattal vár,
Dermedtségében pompázva az új tavasz eljövését súgja,
A tél tündére kézenfogja a tavaszt, lantnak pendül a húrja.
 
Nos, a fagyos tél jelenleg az Úr, de mi tudjuk lassan elindul,
Némaságában pompásan egy messzi harang csendesen kondul,
Áhítatot, tiszteletet parancsol halkan foszló giling-galangja,
Minden évben újra szól ilyentájt a dicséret szép hangja.

Dr. Bartanusz Attila: Szeretném, ha…

Valahol mindig boldog valaki és van boldogtalan is köztük,
Valahol fáradt madarak pihennek, de szárnyalnak is a magas röptük,
Valahol élet virrad, sír az új jövevény, gyászolnak is sokan e percben,
Valahol lámpa gyullad, máshol a nap kél a kavargó fergetegben.

Hol vagyok én e nagyvilágban, és hol vagy te, milyen a helyünk,
Kérdezem most magamtól: szomorún vagy bátran emeljük-e fejünk,
Az égre nézve a mindent megújító fényt látjuk-e naponta,
Vagy lehajtott fejünk a földön kutatja a múltat egy pontban.

Dr. Bartanusz Attila: Tested szebb

Mennyiszer akarta művész megformálni a szépséget,
Hányszor remélte a remekművet, a megjelenő reménységet,
Megpróbálta kőbe vésni a varázsos csodát, a női testet,
Ugyanennyiszer megannyi festő sem tudott tenni, hiába festett.

Látod, én sem vésőt – kalapácsot, sem ecsetet nem fogok,
Nem, mert hiába tenném, művész úgysem vagyok,
Nem próbálok lelket lehelni a kőbe, feszes vászonra,
Ne jön válasz, sem a kőből, sem vászonról mosolyomra.

Dr. Bartanusz Attila: A szerelmemnek

Február közepén, Valentin napkor ragyog a fény,

A napsugár melege jelzi, hogy a tavaszjövetel egy tény,

De ennél is fontosabb a szívet melengető érzés,

Ami tőled van, feléd irányul – a szerelmes féltés.

Te vagy a naptár minden napján szerelmet hozó,

Te vagy a fény, melegség, a szeretet és a békét osztó,

Te lettél az értelme a földi életnek a varázsos szépnek,

Tőled, veled elviselhető minden, te adsz az égnek is kéket.

Dr. Bartanusz Attila: Te vagy

Bálint napon, a szerelmesek napján eléd járulok csendesen,

Hogy a kezedbe tett piciny ajándék, megbékélést hirdessen,

A tavasz első nyíló virága, nagy érzelmemet hirdesse,

Elmondja szó nélkül, újra meg újra, te vagy életem kincse.

Ha szépet akarok látni, fényképedet, vagy téged csodállak,

A nap minden szakában kereslek és epedőn várlak,

Ha csodálni szeretném csilingelőn zenélő hangodat,

Hívlak újra meg újra, míg kérésemnek megadod magadat.

Dr Bartanusz Attila: Ha eljő

Volt, van és lesz is szerelem,
A volt a múlté, tán feledem.
A van fénye meg lassan kopik,
A lesz zakatol – szívembe lopakodik.

Szóval lesz, lesz még szerelem,
Barna szelíd tekinteted figyelem.
Hangodat hallgatom, csodálom lágyságát,
Tán még rejtegetem, szívem szép vágyát.

Lesz még szerelem, jönnie kéne és fog,
A sok-sok csillag felettünk okkal ragyog,
Eljő, meglátod, forgószélként robban,
A majdani eljő, benne a mai gondokban.

Dr. Bartanusz Attila: Szabad lett most


A tavaszi nap ölelő sugara, szellőlebbenés – madárdal,
Mind-mind Téged dicsér, oltárként magasló óriás fal,
Látod a rügyek is igyekeznek, a pillangók szárnyat bontanak.
Az élet ujjong, gyönyörűség, ma mindenkinek mindent szabad.

Szabad élni, szabad szeretni, szabad ölelni és csókolni,
Szabad ma a gyönyörűségnek, a felemelkedésnek hódolni,
Szabad szárnyalni, múltat feledni, szebb jövőt álmodni,
Szabad lett mára minden, szabad hát utánad sóhajtva vágyódni.