Reviczky Gyula: Tavasz-vágy

Messze még a tavaszig?...
Alig várom, óh alig.
Hogy már egyszer valahára
Megfürödjem langy sugárba’.

Nem kivánok én sokat.
Szellőt, mely megsímogat;
Egy darabkát fényes égbül,
S duzzogásom ujra békül.

Csak azt kérem, ha a nap
Szobám fölött elhalad:
Pillantson be sugarával.
S leljen dallal, ibolyával.

*

Reviczky Gyula: EGY PILLANGÓ TÖRTÉNETE

Hideg volt még, s a föld kopár,
Pacsirta még nem énekelt.
Az ibolya se bújt elő,
S egy lepke máris szárnyra kelt.

Bekarikázta a mezőt,
Enyhet keresve, társtalan’,
S mégis tavaszrul álmodott,
És úgy örült, hogy szárnya van.

Fáradtan olykor megpihent
Kórón vagy száraz ágakon,
És várta a derült tavaszt,
Merengve a felhős napon.

Remélt és várta, leste, hogy
Mikor lesz végre már meleg,
Oly sápadt volt a nap neki,
S oly dermesztők az éjjelek.

Petőfi Sándor: HONFIDAL   

Tied vagyok, tied, hazám!
E szív, e lélek;
Kit szeretnék, ha tégedet
Nem szeretnélek?

Szentegyház keblem belseje,
Oltára képed.
Te állj, s ha kell: a templomot
Eldöntöm érted;

S az összeroskadó kebel
Végső imája:
Áldás a honra, istenem
Áldása rája! -

De én nem mondom senkinek,
Ki nem kiáltom:
Legkedvesebbem hogy te vagy
A nagy világon.

Titkon kisérem lépteid,
S mindegyre híven;
Nem, mint az árny az útazót,
Csak jó időben.

De mint az árnyék nő, midőn
Az est közelget:
Nő búm, ha sötétedni kezd,
Hazám, fölötted.

Kisfaludy Károly: Visegrád.

Bús döledék! mily csendesen állsz ködlepte tetődön,
   Nézve komordan alá a Duna habja közé!
Lakja királyinknak, Visegrád! hajdanti virágod
   Porba omolt s élted nemzeti gyászba vegyült.
Barna falad roppant vázként mered a levegőnek,
   Mintha kivágyna korunk mostoha terhe alól,
Hasztalan! elhunytál; az enyészet vaskeze rajtad
   Vad diadalmi jelül hamvadon edzi dühét.
Küzdél bár, de magas diszeidnek hullani kelle,
   Mig pártolt fiaid oszlopa, sirja levél.

Csokonai Vitéz Mihály: A fösvény

Esmérek én egy vént. Ki az? - neve nincsen,
     Régen eladta már eztet is a kincsen,
Sőt míg bírt is vele, magába tartotta,
     Mert mondani másnak ingyen sajnállotta.
Űl pénzes ládáján sovány ábrázattal,
     Tisztelvén Mammonát örök áldozattal.
Most is sóhajtásit azért hármoztatja,
     Bérben a levegőt hogy ki nem adhatja.
Imádó szemekkel néz rakás pénzére,
     Neheztel, hogy tágas házába béfér e'.

Egy ó-év alkonyán..

Megint elszaladt egy esztendő és ez is a próbatételek esztendeje volt. Akadtak bőven mélypontok,de megadatott az erő minden napra. Életünk nagy titka továbbra is az,hogy tudunk é mindenért hálásak lenni Istennek. Krisztusban rejtőzködő élet nem panaszkodik,nem ismer zokszót, ujjong ott is ahol más csak kétségbe esik. A közösség, a találkozás a testvérekkel a gyülekezetben, a jó szomszédi viszony,ezek istennek felbecsülhetetlen ajándékai és igazi erőforrások.

December 24

  December 24. Karácsony vigíliája  Hagyományosan ezen a napon állítjuk fel a karácsonyfát és ezen az estén ajándékozzák meg egymást a családtagok Magyarországon. Az ajándékozás szokásának eredete bizonyos elméletek szerint a Napkeleti Bölcsek történetére vezethető vissza, akik a csecsemő Jézusnak ajándékokkal hódoltak Betlehemben. Karácsony megünneplése a kereszténység terjedésével az egész világon elterjedt, bár vannak természetesen különbségek az egyes országok szokásai között.

Mert egy gyermek születik nekünk, fiú adatik nekünk.
Az uralom az õ vállán lesz, és így fogják nevezni:
Csodálatos Tanácsos, Erõs Isten, Békesség fejedelme!
Ézs 9,5-6

Újra elkölített a karácsony. Sokan várták, mások talán szívesen kihagyták volna az életükbõl mindazt, ami ezzel az ünneppel kapcsolatos idegeskedést, hajszát és megsokasodott feladatokat jelenti.

Újra itt van, meghittségével és személyesen nekünk szóló üzenetével. Minden évben visszatérõ és soha meg nem fakuló színgazdagságával.