A KENYÉR ÜNNEPE

Az ember már a Krisztus előtti időben megünnepelte az aratás befejezését, melyben kifejezte örömét, ha gazdag termést takaríthatott be. A jó termés eloszlatta a gondot, hogy egész évre legyen kenyér, amely az ember legfontosabb tápláléka. A kenyér ünnepének gyökerei a középkori liturgikus ünnephez nyúlnak vissza, amely az Apostolok oszlása néven (Festem divisionis Apostolorum) volt ismert. Napja július 15. volt, míg a Trienti Zsinat határozata értelmében kikerült a liturgikus körből (ez a zsinat csökkentette az ünnepek korábban igen nagy számát).  Az aratás, az új kenyér ünnepét azonban megőrizte a szakrális néphagyomány, majd a rendeletben elhatározott ünnepek kerete. 
A gabonafélék ősidők óta az emberi táplálkozás legfontosabb elemei közé tartoznak, a kenyérfogyasztás egyidős az emberiséggel. Az emberek már a kelesztés felfedezése előtt is különféle módon fogyasztották a gabonaféléket: az őskorban a gabonamagvakat tüzes kőlapon megpirították, vagy összezúzták és a gabonatörethez vizet adva kásaként fogyasztották, majd feltalálták a hamuban sült kenyeret. Egyiptomban fedezték fel, hogy a tésztában egy idő után gáz képződik, ettől megkel, lyukacsos, laza állagú lesz. Innen eredeztethető tehát a kenyér mai formája. 
Az ótestamentumi időkben már a zsidók is megülték az új kenyér ünnepét (jom habikurim), amelyet neveztek aratási lakomának is. Amikor állt még a jeruzsálemi templom, a szentélyben ezen az ünnepen mutatták be az új kenyeret, számos termény társaságában (búza, árpa, szőlő, füge, gránátalma, olajbogyó és datolya), és ekkor ettek először belőle. Az ünnepre a nép a városba zarándokolt, és mindent virágokkal díszítettek, még az állatokat is. 
Szent István napját hivatalosan Mária Terézia nyilvánította 1774-ben országos ünneppé. Első alkalommal 1818-ban rendeztek ünnepélyes körmenetet Szent István Jobbjának tiszteletére. S ugyanehhez a naphoz kötődtek az aratási felvonulások is a templomokhoz, ahol imával adtak hálát, hogy az aratási munkákat befejezték. Sok helyütt a legszegényebb családnak nagy kenyeret sütöttek ez alkalomból, melyhez a lisztet házról házra járva gyűjtötték össze. 

Magyarországon az aratóünnepek felújítását, vagyis az új kenyér ünnepét Darányi Ignác földművelésügyi miniszter 1899. évben kiadott rendeletében teszi hivatalossá. Pár év leforgása alatt a kenyérünnep valóságos látványossággá vált, hiszen a városok, elsőként Szeged, igen nagy pompával, felvonulással, virágdíszlettel rendezik meg, akár több napon keresztül. Ekkor kezdik újból alkalmazni az aratókoszorúk készítését, amelyek ma is láthatók a Szent István napi körmenet állandó díszeként. Az 1949-ben hozott törvény Szent István napját a szovjet mintájú alaptörvény napjává tette, s ettől fogva a nap a hármas ünnep jellegét viseli, hiszen a liturgikus ünnepet és a szakrális hagyományt adminisztratív úton soha nem lehetett felülírni. A Magyar Országgyűlés 1991. március 5-i döntése Szent István napját ismét a Magyar Köztársaság hivatalos állami ünnepének nyilvánította. 

A kenyér ma is szentelménynek számít. A kenyérre vigyázni kell, még a morzsájára is. Megszegése előtt keresztet vetünk, vagy a kenyérre keresztet rajzolunk. Hiszen Krisztus óta a kenyér nemcsak testi étkünk, hanem Őbenne mindennapi lelki táplálékunk is.  

1937. július Magyar Világhíradó
A magyar kenyér ünnepe a szegedi aratóünnepen

A „MAGYAR KENYÉR ÜNNEPE”. SZÍNPOMPÁS NÉPVISELETBEN VONULTAK FEL A „BOKRÉTÁSOK” A SZEGEDI ARATÓÜNNEPEN. (MFI)