Pici, a kétarasznyi kisfenyő még aludt. Mire felébredt, ruhácskáján észrevette azt a fehér micsodát, miről nem tudta,
hogy mi az. Hideg volt kicsit, de szép és csillogó!

Pici lucfenyő volt, fenn állt a Várison, a Deák-kút alatt. Körülötte állt az egész nagy fenyőcsalád, lucfenyők, a rokonok:
az erdei fenyők, a páváskodó ezüstfenyők, a tiszafák. Távolabb álldogáltak a többiek: a tölgyeke, bükkök a gyertyán és a cser.

Tőle alig fél fahossznyira egy nagyobb, idősebb fenyő figyelte a szürke eget. Szép volt és karcsú az idegen, ám a saját törzséből való. A többiek Sudárnak szólították! Távolabb, a tisztás szélén laktak a vörös fenyők, erdei fenyőóriások.
Sudár észrevette, hogy Pici felébredt. Megszólította!
- Hogy aludtál ? - kisöreg!
- Jól - jól köszönöm, udvariaskodott Pici.

Kikandikált Sudár válla fölött a tisztás felé, s azonnal feltűnt neki, hogy ma mindenki olyan furcsán ünnepélyes.
- Milyen nap van ma ? - kérdezte kíváncsian Sudártól!
- Ma van karácsony ünnepe - volt a válasz!
- Az meg micsoda ? - érdeklődött tovább.
- Én sem tudom - felelte Sudár.

A tisztás szélén az egyik erdei fenyőóriás elnevette magát. Hangja mély búgással gurult át az erdőn.
- Elmesélem nektek! Én már sok dolgot láttam; és tudom, hogy mi az a karácsony.

A többi fa elhallgatott. Némán figyeltek az erdei fenyőre, aki halkabbra fogta a hangját és mesélni kezdett.

Lent a völgyben, nagy, kocka alakú kőtömbök állnak. Azok a házak. Ahol sok ház áll egymás mellett: az a város.

Nagy, magas oszlopokon szentjánosbogarak ülnek a házak között, ők világítanak. A városban, a házak belsejében élnek és laknak az emberek. Két lábon járnak, s a fejük alatt a vállukból két ág nőtt ki, az a kezük. Tavasszal elszórják a szemetet a fák között, nyáron letörik az ágakat, ősszel gyantát csapolnak kis cserepekbe.

Ilyenkor mikor a hó esik, az emberek vastag bundákat húznak, meleg csizmákat, mert fáznak. Ha karácsony ideje közeleg,
vállukra emelik a csillogó fejű baltát, hónuk alá szorítják a boszorkányfogas, harapós fűrészt, s kijönnek ide közénk.

A nyúlánk, szép és karcsú fiatalját kivágják, elviszik magukkal a házaikba, ott feldíszítik őket, cukrot és aranyozott
diót aggatnak a fára. Énekelnek és örülnek, színes szalagokkal átkötött ajándékot adnak egymásnak. Hát ez a karácsony!

A szeretet és az ajándékozás ünnepe.
- Ez csudaszép lehet - súgta Pici Sudárnak.

Az öreg fenyő nem szól többet - halkan szuszogott. A többiek semmit sem kérdeztek, álltak némán, meglepetten gondolkodtak. Valahol - nem messze - megzörrent egy-egy bokor, s ezzel együtt furcsa, ismeretlen hangok szálltak fel a tisztásra, belopództak a fenyők közé! Az öreg fenyő felriadt a szundikálásból, s rémülten súgta a 'többi fának:
- Most figyeljetek - ezek az emberek!

És az emberek kiválasztottak pár fenyőt -köztük Sudárt is- ezeket kivágták és elvitték magukkal. Pici megfigyelte azokat a
furcsa nagy valamiket, amiben az emberek jártak. Vastagon és sárosan tapadt rá a hó. A furcsa valamik folytatását is látta, de
attól feljebb már nem tudta meglesni őket. Ahhoz pici volt és csenevész, azok meg túlságosan is hatalmasak.

Elmentek az emberek - egyedül maradtak végre a fenyők. Némelyikük a párját gyászolta, Pici azonban nem siratott senkit.
Sudárt sem. Megérezte, hogy ennek így kellett lennie. Az ember hatalmas és felséges - így mondta az öreg fenyő - jutott az
eszébe.

A tölgyek, bükkök és a cser halkan dúdolni kezdtek egy számára ismeretlen dalt. "Oh, gyönyörű, szép, csodálatos éj..." Lassan a többiek is átvették a dallamot, együtt énekelt az erdö minden fája. A szürke ég erszénye újra kinyílt, s a hó csak hullt, hullt Pici vállára. Csillogó fehér ruhát borított rá! Arra lett figyelmes, hogy a többi körülötte táncol és örül. Éneklik azt a furcsán szép éneket:
- Óh, gyönyörű, szép, csodálatos éj ...

Állatok karácsonya

 Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy őzike. Ez az őzike kitalálta, hogy bizony a karácsonyt az erdőben is meg kellene ünnepelni. Szólt is minden állatnak, hogy a nagy tisztáson, az erdő közepén gyűljön össze minden állat szentestén, így köszöntsék szeretetben, békességben a kis Jézust a születése napján.Úgy is lett. Mikor alkonyodott, elkezdtek gyülekezni az állatok. A nagy tisztáson állt egy szép fenyőfa, azt díszítették fel: a mókusok mogyorót és diót hoztak, a madárkák piros bogyókat kerestek, galagonyát, csipkebogyót, az egérkék fehér bogyókat. Még a téli álmukat alvó sünik is felkeltek, és hoztak néhány piros almát az állatok karácsonyfájára. Az őzek és szarvasok száraz füvet gyűjtöttek, a ragadozó állatok: a róka, farkas és az erős medve fát hoztak magukkal, amiből nagy halmot raktak a tisztás közepén. Aki nem tudott semmit hozni, az is sürgött-forgott, próbált segíteni a fadíszítésben és a máglya megrakásában.Amikor teljesen besötétedett, és már minden állat ott volt, meggyújtották a tüzet, és énekelni kezdtek. Elénekelték a Mennyből az angyalt, és a Kis karácsony nagy karácsonyt is, aztán megint a Mennyből az angyalt, mert több karácsonyi éneket nem tudtak.Egy kis csillag az égen meglátta a nagy tüzet. Majd megette a kíváncsiság, mi lehet az a nagy éneklés, patadobogás odalenn az erdő közepén. Addig-addig nézegetett, nyújtogatta a nyakát, míg egyszerre lepottyant az égből, és éppen odaesett az állatok karácsonyfájának a tetejére. Ahogy odapottyant, sok-sok kicsi fényes darabka szóródott szét belőle, és hullott a fenyő ágaira, a kis kíváncsi csillag pedig ott ült a fa tetején. Csak úgy csillogott-villogott, szikrázott a karácsonyfa, még szebb lett, mint előtte.A kicsi csillag egy cseppet megszeppent, megszólalni sem mert, félt, hogy valami rosszat csinált, de az állatok nagyon örültek neki.- Köszönjük, hogy eljöttél hozzánk, és ilyen gyönyörűvé varázsoltad a karácsonyfánkat! - Milyen jó csillag vagy te, hogy a fényeddel is dicséred az Urat!- Énekelj velünk te is, kicsi csillag! - ilyeneket kiáltoztak az állatok. Ettől a csillag is felbátorodott, és elmesélte, hogy került hozzájuk. Aztán elkezdtek újból énekelni, elénekelték megint a Mennyből az angyalt meg a Kiskarácsonyt, és újból nekifogtak a Mennyből az angyalnak, mikor a csillag közbeszólt.- De hiszen ezt már énekeltük!- Hát, igen, énekeltük - válaszolta az őzike. - De sajnos nem tudunk több karácsonyi éneket.- Akkor majd én tanítok nektek! - kiáltotta örömmel a csillag. - elég kíváncsi csillag vagyok, és nagyon sok éneket megtanultam, mikor az embereket lestem. Meg is tanította az állatoknak a Pásztorok, pásztorokat, meg az Ó gyönyörű szépet. Énekeltek, énekeltek, olyan sokáig, hogy már többet ásítoztak, mint énekeltek. Ideje volt elbúcsúzni és mindenkinek hazatérni a vackára. A kis csillag elszomorodott. - Jaj, de kár! Én nem szeretnék hazamenni! És igaziból nem is tudom, hogy mehetnék, elvégre felfelé nem lehet esni, csak lefelé. Nem maradhatnék inkább veletek?- De! Nagyon jó lenne! És akkor minden évben te ragyognál a karácsonyfánkon!Így is lett. Minden állat hazavitt egy pici darabot a csillagból, mindenkinek pont jutott egy. A legnagyobbat pedig, ami a fa tetején volt, a medve vitte magával, mert az ő barlangjába senki emberfia nem mer bemenni. És azóta minden évben az erdő állatai összegyűlnek a tisztáson, mindenki viszi magával a kis darab csillagját, felteszi a fára, és minden évben új karácsonyi énekeket tanulnak.

Állatok Karácsonya a Misinánál

A pécs-somogyi Állatotthon lakóihoz is megérkezett a Mikulás december 9-én, szombaton, aki a Misina Természet és Állatvédelmi Egyesület segítőin és támogatóin túl az állatokat is megajándékozta az Állatok Karácsonya alkalmából. A helyszínen kézműves-foglalkozások és bolhapiac is várta a kilátogatókat, melynek bevételeit az állatokra fordítják majd. Az ünnepségen Ferling József, a Zöld Gondolat Lovagrend elnöke adta át a kisállat-simogató mesefalát.   A feldíszített karácsonyfa alá minden állatbarát elhelyezheti az állatotthon állatai számára szánt ajándékait egészen Karácsony napjáig